Jean de La Fontaine tanmeséiről, fabuláiról volt híres már korában, a XVII. században is. Népszerűsége ma is töretlen, történetein generációk nőnek fel. Íme egy örök klasszikus, mai magyar viszonyokra "hangolva".
---
Egy nagy rét kellős közepén éldegélt a tücsök és szomszédja, a hangya. A hangya szorgalmasan dolgozott, hisz tudta jól, hogy munkájának gyümölcsét élvezheti majd szabadidejében.
A tücsök? Ő ugyan nem! Táncolt, dalolt, mulatozott. Aztán, egyszer csak beköszöntött az ínséges idő. A hangyának megvolt mindene, hiszen megteremtette létbiztonságát. A tücsök, hogy ne kopjon fel kicsiny álla, a hangyák vezetőihez fordult segítségért.
Ők szemügyre is vették a tücsök nyomorát, és úgy döntöttek, hátrányos helyzetűnek nyilvánítják tücsök komát. Tücsök koma megörült, örömében be is rúgott a kocsmában a kapott segítség egy részéből, majd a többit a játékgépbe dobálta. Gyermekei otthon várták az élelmet, meleg ruhát, egyikük éhen is halt. Tücsök koma ismét a hangyákhoz ment, ismét kapott segítséget.
Nem ám szépen megköszönte, toppantott egy nagyot. Kikérte magának az alamizsnát. Hiszen ő is teljes jogú tagja a rét közösségének, ezért neki több jár! És mivel hátrányos helyzetű, gyermekei sem lehetnek mások: - "Tessék szépen kiszámolni, mennyi is jár nekem, és gyermekeimnek!" - rendelkezett.
A hangyák sóhajtottak egy nagyot. Igyekeztek intelligensen kezelni a helyzetet, így hát megadták a tücsöknek, amit kért. Tücsök koma úton hazafelé ismét jól berúgott, majd másnap reggel magához térvén elgondolkodott, hogyan tehetne szert még több segítségre: - "Hohó! Saját magamat nem sokszorozhatom meg... no de gyermekeimet...!" -rikkantotta.
Így hát féktelen és felelőtlen szaporodásba kezdett, hiszen gyermekeinek sanyarú sorsa jó érvnek bizonyult, valahányszor visszament a hangyákhoz.
A hangyák megadóan bólintottak, ismét segítettek, ám néhányan közülük elégedetlenkedtek a kialakult helyzettel: - "Miért adunk a tücsöknek? Miért nem teremti elő magának, ha szüksége van rá?"
Erre a tücsök agresszívan visszavágott: - "Mit mondtál? Tücsöknek neveztél??? Az én nevem ízeltlábú hegedűvirtuóz! Jó, ha megjegyzed, barátom!"- mondta fenyegetően, majd útjára indult.
Napokig forrongott magában. "Még hogy tücsök... teremtsem elő... nem tudják ezek, ki vagyok én!!!" Ezzel útnak indult, megkereste fajtársait. - "Össze kell fognunk, meg kell védenünk magunkat ellenségeinkkel szemben!" - duruzsolta társai fülébe.
Így is lett. Megegyeztek, ki lesz közülük a szószóló. Neki nincs más dolga, csak fülelni. Ha azt meri mondani valaki, hogy tücsök, rá kell vágnia hogy rasszista és kirekesztő.
Taktikájuk bevált. A buta hangyák nem akartak rasszistának tűnni, így mind több és több segítséget nyújtottak. Közben dolgoztak keményen, hogy a saját számláikat is be tudják fizetni. Fel is tűnt ez a tücsköknek. Úgy gondolták, nem szép dolog a hangyától, hogy csak magára gondol, amikor pluszműszakot vállal. Valahogy ezt is el kéne venni tőle...
Így hát elkapták a hangyát az éjszakás műszakból hazafelé, kifosztották, és jól elverték. A hangya, a törvények szerint a rét rendfenntartóihoz fordult:
- "Segítsenek, kirabolt egy csapat tücsök!"
A rendfenntartók csak csóválták a fejüket: - "Honnan tudod, hogy tücskök voltak? Annak vallották magukat?"
A hangya inkább legyintett, és hazament. Napokig emlegette barátainak, hogy csúnyán elbántak vele a tücskök. A barátok csak bólogattak, hiszen velük is ugyanez történt. A rémhír gyorsan terjedt a rablókedvű tücskökről, míg az éppen mulatozó tücskök fülébe nem jutott: - "Miiii? Már megint tücsköznek? Tanítsuk móresre őket!"
Ezzel elindult egy soha nem látott erőszakhullám a réten. A tücskök raboltak, fosztogattak, vagy puszta kedvtelésből verték félholtra a hangyákat. Erről nem is szólhatott a fáma, mert a tücskök szószólója résen volt, valahányszor felröppent egy kósza hír, ő habzó szájjal üvöltötte "RASSZISTAAAA!"
A hangyák mindenféle dologgal próbálkoztak. Megalapították a hangyagárdát, de ezt még saját fajtársaik is lehurrogták. Fegyveresen egy hangya sem merte megvédeni magát, hiszen egy tücskökkel teli börtönben nem sok jó várt volna rá. A tücskök (hm, elnézést ízeltlábú hegedűvirtuózok) senkit sem
kíméltek. Öreget, fiatalt, nőt, gyereket egyaránt megtámadtak, szemrebbenés nélkül. Még egy köztiszteletben álló hangyatanárt is meggyilkoltak sok más hangyával együtt. A hangyák csak tűrtek, dolgoztak, hiszen a rét komoly gazdasági válságba sodródott.
Közben a tücskök csak szaporodtak, egyre több volt az éhes száj. A hangyák etették őket, míg a kis éhes szájakból kifejlett tücsökbűnözők nem cseperedtek. A hangyák egyre demoralizáltabban élték hétköznapjaikat. A tücskök egyre többen lettek. Végül az egész rét fölött átvették az irányítást. Elszennyezték a rétet, feléltek minden tartalékot, büntetlenül kaszabolták le az utolsó hangyát is.
Minden La Fontaine mesének van tanulsága. Ennek is. Nem mondjuk ki. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
